15. fejezet Letta bosszúja

- Letta! Ébredj, suli van! - Ez  Katy hangja. hogy került ide? Alig bírtam kinyitni a szemem. Meleg van. Valószínűleg Demetre hazavitt. De hogy hogy suli van?
- Katy! Hogy kerülök ide? Demetre hozott haza? Hol van Zoey? És ő?
- Ammm. Eddig is itthon voltál. És... otthon vannak. Vagy már a suliban - magyarázta értetlenül - De Let. Jól vagy?
- Persze persze - hazudtam, de felöltöztem, mert ha suli van, akkor biztosan suli van. Mikor beértünk, ott állt Demetre, a nap az arcába sütött, teljes pompában, mint egy igazi királyfi. Olvadoztam... valaki kaparjon fel!!! Némán köszöntem neki. De értetlenül nézett. Ez furcsa. De még csak... észre se vette hogy bejövök, csak amikor már 2 perce az ajtóban álltam őt bámulva. Észbe kapva, ledobtam a tatyómat a székre. Demetre odajött hozzám.
- Letta. Helo. Ammm jól érzed magad? -kérdezte furcsán
- Hogy érted? - bámultam
- Hát. Nem szokás tőled, hogy órákig állsz az ajtóban. Főleg engem bámlulva - ekkora idiótát xDD Egy lány, aki bele van esve, És még tudja is ráadásul. Ilyen baromságokat kérdez. De úristen! Minden csak álom volt? Nem valóság? Nincs vámpír.... Jesszus... Amíg nem figyelt, a körzőt beleszúrtam az ujjamba. Feljajdultam
- Aú!
- Mi az? - nézett meglepetten. Nyomtam az ujjamból a vért. De szeme se rebbent - Áucs. Igen. Ez fájhatott. Na szia - s tovább állt.
Leültem a padba. Értetlenkedve ültem, és olvastam a törit. Majd belépett az ajtón Zoey.
- ZO!!!!!! - rohantam hozzá. Istenem hát mégis életben van?
- Szia Letta.. Ennyire örülsz nekem? - mosolygott
- El se tudod képzelni mennyire örülök! Hát élsz?
- Mért meghaltam? xDDD - nevetett - hisz itt állok.
- Igen.. CSak vicceltem - ismét hazudtam. Mi történik? Becsöngettek, s úgy teltek az órák, mint mindig, a normális életemben. Mármint amikor az volt. Ugyanolyan uncsi. Matekon vártam hogy mondja Zoey a következőt hogy: Már csak tíz perc, s én mindig kijavítom tízre. Nem volt izgatott, nem akart mesélni. Néztem Demetre-t de észre se vett. Olyan bosszantó volt.
A nap végén, egyedül mentem haza. Katy-nek még zongorája volt. Üres volt minden. De ha mindent csak álmodtam, akkor Rian vajon mért nem volt suliba? És ha mindent csak álmodtam, akkor Becky mért beszélt folyton a tűzről? Valami nem stimmel. Az őszi fuvallat a hajamba kapott. A szememet is dörzsöltem, mert belekerült egy kis homok. Mikor már normálisan láttam akkor.... megállt előttem Rian...
- Te.. - hátráltam. De nem tudtam vámpírrá változni sem. Ez mégfurcsább.
- Helo Letta - vigyorgott - Milyen érzés?
- Rian? Mi milyen érzés? Mi folyik itt?
- Letta Diamond. Beleestél kicsiny csapdámba.
- He? MIVAN?? - háborodtam fel, s beleharapott a nyakamba..................

- Letta! Letta drágám! - Ez Demetre hangja! - Letta édes, ébredj!
- Demetre? Demetre! - öleltem át boldogan - istenem.
Úgy öleltem ahogy csak tudtam, olyan boldog voltam. De megláttam a földön heverő Zoey-t. Szenvedés öntött el, és keservesen sírni kezdtem.
- Rian volt! - bömböltem szinte érthetetlenül - Ő volt az! Ő ölte meg! De megbánja érted Demetre? Ki fogom nyírni! - s szorosabban öleltem.
- Tudom Let. És meg is fizet érte. Elhiszem. Mert mindannyian öljük meg
- Mi történt velem?
- Szerintem... egyszerűen elaludtál.
- Demetre! Álmodtam! Álmodtam arról, hogy normálisak vagyunk. És Zoey élt, és nem jártunk. Meg azt mondta Rian, hogy ez csapda!
- Csapda? Arra célzol hogy.... - kérdezte Demetre, és ekkor lassan eltoltam magam tőle. Felnyitottam a szememet. És lassan mondtam ki azt a szót, amitől biztos retteghetek, és segít vagy hátráltat abban hogy kinyírjam Rian-t, aki kiontotta barátnőm életét.
- Erősebb lett - fejeztem be a mondatát, s félelmemben ismét megöleltem Demetre-t. - Vagyis, lehet, hogy amikor megölte Zoey-t, a varázsereje átáramolhatott belé. egy kicsit.
- Ezért keressük meg a Volturi-t. - folytatta Demetre
- Ezért is. - mondtam
- Ezért is? - kérdezte Demetre
- De! Csak ez már 2 dolog. Nem tudom, mennyire számíthatunk a Volturi-ra. És remélem hogy a kiképzésben mindenki részt vehet.
- Én is. - és újra ránéztem Zoey-ra